Másféle ünnep

zászló leng a szélben
ünnep simogatja éppen
dolgos két tenyérben
forró fehér kenyér
mellette hűs kancsóban
gyöngyöző ital
sokat látott anyóka tipeg
fogja nem ejti le
igyekezettől liheg
ráismer a robogó hangra
új félelem tör elő szívében
bújik mint egér a fészkében

2013.08.22.

YouTube

A You Tube oldalra felkerült két versem, mindkettőt felolvasták, ezek megjelennek a Barátok Verslista által kiadott antológiában. Mindkét felolvasás nagyon szép, értő hangsúlyozással került fel az oldalra.
A kötet várható megjelenési ideje szeptember hó.

Másolom a két vers linkjét:

Rozsdaszín szavak

http://www.youtube.com/watch?v=dD4Q-KR8XW0&feature=youtu.be



Ne  mondd

http://www.youtube.com/watch?v=jmdW6zySRYo&feature=youtu.be

Vonat

sötét szavak

maró savak

úttalan utakon

bátortalan ébredés

gyáva létezés

pillangó hatás

más élet

fonatot sző

forró sínen

bádog vonat

fájdalmat zakatol

Menekülés

gond inal fáradt
homlokodon
álomban
éj mélyi tűz
némán lobog
magányod poklán
irtózat hangja harsog
nem ér hozzád
halk vívódó szó
menekülsz a holnaptól


2013.08.17.

Csendfátyol

csendfátyol
borítja rád
szárnyatlan idő
pezsgő mámorát
minden perc
boldogság magába
zárja  felejtés
rideg ígéretét
tiltakozásod
mit sem ér
a halál nem ad
engedményt
alkut nem köt veled
hív menned kell

Szavak

vékony pénzű holnapok
fáradt gyűrött terítőn
szomorú gyertya lobog
rejtett szava mögött
a gondolat mint
csontgolyó koppan
mellette cirmos színben
éji virág pompája elbújik
kíváncsi szemed
vadászó sugara elől

2013.08.14.

Tömören

tisztátlan világban
makulátlan virág
gyertya sikolya
sercenő hajad
formálja
pergő nyelved
tested
helyett beszél


2013-08-14

Buborék

szappanbuborék száll
szivárvány színben
pompázik köntöse
napsugár mosolya
megöli örökre
hiába keresi hold
felhő lett belőle
lelket izgató
fényes pamacs
kullog az égen
országnyi felhő végében
sereghajtó az
ég szürkés kékjében

Tűzbe olvadt

vörösbor bíbor színe
parázslik gyertyatartó előtt
míg levélpapír
zizegése álomba ringat

kandalló előtt állok
tűzbe olvadt szerelem
rád sosem találok
félős szellő suttogott
titkokat lassan

hajnal zárta ébredéssel
zokogó fájdalmad

K

két kupac kopasz kukac
kandikál kezemből ki
kettő kukac kereveten
kabáttalanul kacagva
kacéran kibicel
kacor király kellemetlen
kövéren kajánul kutatja
kevély kullancs
kuvasz kutyába
kapaszkodó karmát
kukacokról kerekített
kínrímem kiszabatott
kezem kifáradt
kukacomból kilenc
kifogástalan kék
karmájú kotnyeles
káposztalepke
kelt ki kicsit körözve


2013.08.06.

Buborék

szappanbuborék száll
szivárvány színben
pompázik köntöse
napsugár mosolya
megöli örökre
hiába keresi hold
felhő lett belőle
lelket izgató
fényes pamacs
kullog az égen
országnyi felhő végében
sereghajtó az
ég szürkés kékjében

Karcolás

karcolás  mentes

boldog este

örök emlékké

metronóm szelte

ezer szeletbe

míg káosz elől

menekültem

gyermeki kacatok

között kacagva

fehér hó roppant

talpam alatt

              

ébredés, vagy álom

párhuzamos világon

utam nem találom

Káosz

metronóm üti
szívem ritmusát
ébredés helyett
örök este

hiába menekülsz
párhuzamos világunkban
rideg káosz az úr

kacatok felett
gerinc roppan
kétszólamú némaság
karcolást ejt


2013.08.01.

Sikoly

vihar szaggatja
agyad selymét
éles kés
erőlteti  sikolyod

hóban apró lépések
áldása előbbre visz
míg bőrödön
csiklandozó emlék

füzetből  sárgán
kilépő kép visszaint
titkát megőrzi mind


2013.08.01.

Pók pár

pöttöm pók a sarokba fut
hűs árnyában párja fogadja aput
háló selymén sok kicsi baba fut
pók anyu szerelemmel öleli aput

2013.07.29.

Talány

tetőtlen házban
mocsok és vér
szappan és kéj
szabad az ölelés
zene szól
pattan a gitárhúr
feldúlt lélek
mélybe húz
ajtó helyén
nap benéz
lusta falevél
rozsdállva
korhad
mállik szanaszét

pad szélére
telepedett felhő
viharba öltözött

Árulás

árulás csendje
vesz körül
korhadt fák
között pirkadat
simogatja vézna
testedet
koszlott-foszlott ruha
fonja rád égető
szégyenét
lengedező ökörnyál
takargatja enyhülő
zokogásod hadaró
jajongó szavát

Ha hagynátok

hazugságban kínban
cipeltem  gyötrött
életem keresztjét

meghúznám magam
kietlen odúban
ha végre hagynátok

boszorkány teremtette
fagyos szigeten
fájdalom ormok

hasonmások nélkül
végtelen csendben
természet fehérben

Sünszerelem

Nyári égen
hold ragyog fényesen,
kicsi sün egyedül bandukol.
Szerelemvágy honol lelkében,
vágya dalol:
mikor találom meg
az igazit, ki tüskéivel
csak engem boldogít.
Ballag füvészkert
bokrai alatt,
szíve helyéről
majd kiszakad.
Ámul, földbe gyökerezik lába,
gömbkaktuszt látott,
égre meredő
tüskéiben pompázva.
Szerelem lobban
sünike szívében,
majd’ feldönti
udvarlása hevében.
Kérdésre választ nem kap,
szíve magányos marad.

       
2014.03.09.

Borzongás

óceáni borzongás
jégbe zárt álom
nap fényére vágyom
ragyogása
árva lélek vigasza
ledöntve hit tabuit
sötétségén új ajtót nyit
életed faágán
súlytalan sóhaj
kiáltás
forró sivatagra

2013.07.21.

Kép: Szalai Krisztián: Jégbe zárt vitorlások

Küszöb

lelépek és fellépek
átlépek és rálépek
határt jelöl  áthágom
elválaszt és eláraszt
magasan van és lenn
fenéken és fenn
naponta taposom
rozsdás küszöböm

lázadok és nem akarom,
nem tehetek mást belátom
kényszerít a világom
nem élhetem meg  vágyam
társadalmi elvárás
tradíciók nagyravágyás
hatalmi akarás és zsarnokolás
megítélés megszólás
öreg vagy már mit várnál

suhogó szárnyú  árnyak
éveim messze szálltak
észre mégse vettem
furcsa nyugdíjas lettem

Öt haiku

Lángoló jég


lángoló jégcsap
kéklő tüze megfagyaszt
öli vágyakat


Járni


erővel ne fuss
mennybe a földi pokol
útját járni kell


Vér


beteg vörös vér
bénaság fájó oka,
csere gyógyulás


Napfény


napfény boldogság
sötétségben dermesztő
üresség vár rád


Magány

zsivajban repül
lelked, hegedül, maga
alá magány gyűr


2013.08.17.

Romlott álom

Szíved helyén protézis,
ne hagyd magad, élj így is.
Mindent elsöprő álom:
rét szélén andalogva
pipacs és búzavirág
hajló szára fonja át bokád.

Fáradtan indulsz
kockaköves úton haza.
Hideg télben kályhád
résre nyíló ajtaján
vöröslő parázs ontja
rád meleg vigaszát,
míg lelked előbukó
fájó sérve gyötör,
életed lassan annyi,
mint kínzó  övsömör.

Noktürn

szavad betűkre írt etűd
de lehetne noktürn
ha volna igaz szó
ami csak nekem szól
bomlott érzékkel és
érzéssel mi várható
magamból kilépek
hozzád odaérek
álmodban téged
nézlek
kócosságod
sosem kérdem
ébredés fénye
nappali zeném lesz

Hullámverés

hullámverés... lerombol mit talál

feltámadó szél orkánná növő ereje

mindent gránitporral szór tele 

míg szívem örökös alkonyba borul

az égen talán pár csillag kihúny 

velem sír vigaszul

Ellentmondások

küzdöttem és megoldottam

gyógyítgattam beteg lettem

elvettek és odaadtam

megbántottak nagyon fájtam

értük éltem megaláztak

mindent adtam semmit kaptam

árnyékban álltam napra vágytam

súlyt kaptam görnyedve álltam

hátamon púpot találtam

botladozva odébb álltam

nem bírt el két lábam

összeomlott szívem vállam

mire vágytam nem találtam

magány lett hű társam

türelmes volt meg se bántott

hátamról átvette a nehéz zsákot

Darabokban

küzdök magammal ellened

pihen az álmom, lepel van

minden elátkozott vágyon

vágtat veled árkon-bokron

át összetört recsegő ágon

lassan megállok mély csend 

elfogyott levegő körülöttem

tüdőmben zihál hiánya

karom rosszul szabott pányva

lehull vele omlott bálványa 

Torzulás

Tér-idő torzulás.
a fény elhajlik,
lehanyatlik.
A nap sem süt
tovább.
A felhők násztáncot
járnak.
Gyermekük  jégeső.
Ezért kell neked
torzulás?
Félelmek lelked
tépik.
A józan ész
messze jár,
micsoda felfordulás.
Ez aztán a torzulás.

Rigó

Kora hajnalban
kelletlen ébredek,
nyitott ablakomon
erőszakos rigófütty
kíméletlen riaszt.
Mogorva vagyok,
megvallom, nagyon.
Aludtam volna még,
ám a nap benéz,
a rigó tettre kész.
Trilláz, cifráz, vétkes
ébresztőm harsány
dalát megbocsájtom.
Kedvéért kibújok
ágyamból, keresem
a fekete dalnokot.
Nem látom, álmom,
elszállt, átölelem
rigófüttyös,
szép reggelem.

Vendéged

Lepkeszárnyú emlékképek
lehullott porában járok,
talán megtalálsz újra, várok...
Fáradt vörösben emberhangú
hegedű dala szavakat keres,
magadtól nem mondanád;
Bátorít az éjszaka illatos bora.

Vendéged vén rozsda,
zárd be kapud, nyikorog.

Odaát

Meg sem születtem,
már nem kellettem,
sem neked, sem másnak.

Mentél az utadon,
vissza sem néztél,
a távolság köztünk
mérföldnyi lett.
Nem beszéltél velem,
nem is volt miről,
a messzeség mindent
megöl.
Ne keress, ha beteg leszek,
meg ne látogass, utolsó
utamon se kísérj el.

Sírom fölött ne mormolj
hazug imát, képmutatón
ne mondd, találkozunk odaát.

Bukott

Bukott kísérlet után
kifosztottan  állok,
csupaszon reszket
elhagyott szívem.
Vöröslő húsdarab,
a senkinek lüktet,
érinteném, van
még életem, nem
csak ennyit írtak elő
penzumként nekem.

Útravaló

Nem voltam más mikor
megszülettem, csak
bömbölő gyermek-köteg,
életem kétségbeesett
üvöltés, anyám melegét
követeltem vissza még.

Előttem új, s még újabb út,
tanultam, apám-anyám
adott rám naponta áldást,
útravaló szép szavakkal.
Göröngy gurult elém,
cipeltem  fáradtan.

Közöttük vacogva álltam,
utamon mindig egyedül
jártam, arra vágytam, valaki
ölelje át vállam, útitársat
mégsem találtam,
magány maradt a társam.


2014.07.30.

Feloldozás

Vége. Nincs tovább.
Eddig volt, és nincs
folytatás, gonoszság...
Mi kellene még tetteidért,
mit szeretnél,  mit kérnél ?
Persze, fájt, azt hitted,  nem?
Nem, nem adom meg.
Gonosz vagyok?
Nem adok.
Nincs, nincs feloldozás.
Talán.... ha más életbe
jutsz, ha más lottót
húzol, akkor, majd valaki.
De nem, most nem.
Hiába könyörögsz,
térded nem hat meg,
hiába fáj az neked.
Vidd el, tedd el, a tied.
a feloldozást nem
adom meg mégsem
neked.

A kép  Chagall Dávid bűne című festménye                                                                    

Gyökér és ág

Mélybe nyúló
vastag gyökér
kapaszkodik életért,
dacol széllel,
viharral, a felhők
könnyét
boldogan issza fel.
Törzse őserő,
koronát tart
az ég felé,
áldott nap sugarával
zöld kezeket
nevel.
Méz illatú virága
csecsemő,
felnő ,
gyümölcse, kék,
piros, sárga.
Ága alatt állsz,
csodára várva.
Karod emeled magasba,
sallangtalan szavakkal
kapaszkodva,
ködlő,
távolba tűnő
elmúló arcok
szürke fényű fátyolába.


2013.06.05.

Éhező

Ha utcán jársz,
padon alvó embert
látsz, ne fordulj tőle
el, nem tudhatod,
milyen élet gyötörte.

Miben topog, milyen
pocsolya, melynek
szélén naponta zokog,
mi  kényszeríti, életét
keservesen tengesse.

Miért lett éhező, melyik
fáj jobban, testét vagy,
lelkét maró éhezés, mit
megtört arcán aláhulló
maró könnye fűszerez.

Ha gazdag vagy, ne
vesd meg, hajts fejet
sorsa előtt,szebb volt
az élete, anya szülte,

szerette, szép volt,
gyönyörű csecsemő,
s nem tudhatod, neked
a sors mit ír elő,
leszel-e te is éhező.

2013-05-29

Suttogók

Két öreg a kapu mellett ül,
szemükben kíváncsiság
csücsül, ki előttük elhalad
megszólatlan nem marad.

Életük történetét tudja a
két vénség, azt is amit
senki meg nem élt még.
Suttog a két száj, hallottad?

Nem.... Pedig mondtam..
Tudod, annak az ángya...
ja, és a térde kalácsa,
meg az ő kisebbik lánya.

Jaj, a térdem,  jaj a csúz,
a görcs mindent összehúz,
felállni nem tud egyik sem,
ki segíti a két suttogót fel?

Szökevény

Múltak a napok, hónapok,

néha szomorúak, máskor

vidámabbak, de szavad halk,

kimért maradt.

Néha hallottam hangodat,

láttam, a betegség testedbe

harap, a fájdalom nem

kíméli az érzékelést.

Elméd dadogott, nem találtad

a szavakat, helyette néztél,

szomorún, messze bújó,

elrévedő tekintettel.

A gyógyítás oly kevés,

a simogatás mit sem ér.

Az életből elindulsz,

messzire mégy, szökevény.

Hiába kértelek, maradj,

várj még, ne hagyj itt,

ne vedd el szemed gyöngyeit.

Fáradt tested többé már nem

fáj, nem ölelhetlek tovább.

Víz

Hűvös, tiszta víz, tükrében látom magam,  életem. Eltűnődöm, hegedű négy húrján gyengéd kéz halk dallamot csal elő, sír, magával hív, elbódít érzések hídjain. Egyedül jajong, szél zúgása kíséri, vele versenyezni kész, átírná törékeny zenéjét. Kortyolok, poharam, s vizem benne  hideg, őrzi törékeny életemet.

2013-05-17

Első szerelem

Téli estén, távoli csillag

fényén emlékeim

bekopognak elmémbe,

félig gyermeklányként

belekóstolva az életbe,

kapaszkodtam két kezedbe.

Sétáltunk hóesésben,

bámultunk  lámpafénybe.

Hallottam  hópihe hangját,

láttam házak kéménye

füstölő pipáját, s nem

vágytam meleg szobába,

forró volt kezed,

szerettelek.

Kétség

Jön az éj, a sötétség,

magam vagyok még.

Lopakodó csillagok

az égen, életük fény,

történetüket írják rég.

Mondd, mit tegyek, ha

elfog a kétség, a hűvös

éj didergő mélyén

átölelnél, hozzám

beszélnél.

Suttogj....

megérintenél, becéznél,

akkor talán

nem félnék.