FűzFaPoéta: 2016

2016. augusztus 19., péntek

Zuhanás

Megszülettem, éltem kicsit,
éreztem az élet fájdalmait.
Voltam fenn és voltam lenn,
tátongott a félelem, szívem
torkomban vert, míg megéltem
a zuhanás rémítő perceit.
Alattam mélység és sötét,
az út végén nem vár más,
csak egy kemény csattanás,
a gondolat: ennyi volt hát...

Két vidám vers

Tengerész

Tengerész vagyok,

és merész, fejemben

nincs tenger ész,

de ha jön a szél, a

vitorla feszülni kész,

két karommal felhúzni

nem is oly nehéz.

Vihar után kikötőben

várja sok lány a tengerészt,

még akkor is, ha

fejében nincs is tenger ész,

de karja erős, szíve

szerelemre kész.

Kukacos

Fán alma piroslott, Éva

nem tudta, az kukacos.

Addig kérlelte Ádámot,

míg a fára felmászott,

róla gyümölcsöt szakajtott.

Nem tudta, hogy a kukac

benne nem más, mint a tudás,

birtoklása jutalma bukás.

Luciferkó vigyorgott kajánul,

míg a teremtő pallost ragadott.

Azzal mutatta az utat, melyen

Éva Ádámmal zokogva szaladt.

Padon

Roskatag ember

a padon egyedül,

szemébe könnye gyűl,

élete fájdalma arcán ül.

Se társa, se háza,

összeomlott minden

vágya, szánalom nézni,

üres a bukszája.

Lépek hozzá közelebb,

letörlöm könnyemet,

mit adhatnék, néhány

jó szót, alamizsnát?

Pár száz forint….

tedd el, több nincs,

évek óta szeretet

koldusa lettem.

Gyökér

Mélybe nyúlt gyökér,

magasra növő faág,

napsugár remény.

Színes rajz

Füzes szélén,
árok mentén
mezítláb jártam,
a búzát learatták már,
bármerre néztem,
kopár határ.
Tarló, meddig
szemem ellát.
Forró földön
lépegettem,
tüskén jártam,
sebezni akart,
fájtam...
Szemem könnyes,
lábam véres,
gyermekkori emlék,
szívemben élő
színes rajz mindez.

A kép Dr.Krekó Imre capsid című fotója

El akarok

El akarok bújni az ünnep elől,
el akarok bújni az anyák napja elől,
el akarok bújni magam elől,
el akarok bújni mindenki elől.

Hiába köszöntelek, szavam
nem ér el hozzád, csak a temető
hűvös csendje szól.
Virágot viszek neked,
sírodat simíthatom meg,
gondolatban foghatom kezed,
ki nem mondott szavakkal
szívemben némán fordulok el,
törölgetem aláhulló könnyeimet.

Dallam

Utcáról beszűrődő hang,
hullámzóan, bús zene szól,
elandalít, elszomorít,
magasba emel, s elhajít.

Fülbemászó dallamíve
utamon egész nap kísér,
szünet nélkül dúdolom,
szabadulni tőle nehéz.

Keresem, mi bűvöl ebben
a csengő dalban; megértem
amint leszakad az ég, ontja
rám könnye hűsítő özönét.

Napraforgó

Zöld száron sárga hullám
ringatózik magasban,
napkeletre fordul reggel,
este nyugatra, ahogy kell.

Napraforgó tálcáján
méh zümmög, dünnyög, matat,
családjának nektárt kutat,
édes élet utat mutat

Nem tudja, hogy élete
méhek nélkül mit sem ér,
az pedig nélküle éhes,
vékony pénzű mézlegény.

Szél

Szellő fújdogál óvatosan,

megnézve merre lépdel,

pajkosan, bekukkant bokrok,

s fák alá, kíváncsi mit talál.

Összeszedi, ami útjában áll,

görgeti maga előtt tovább.

Ereje lesz, egyre dagad,

menekülne kit megragad.

Széllé nőve a porszemeket

szürke felhővé gyúrja össze,

romba dönti életed, s nem

várja meg keserű könnyeid.

Idő

Találkoztam az idővel,
keze súlyosan simította
hajamat, rá új festéket
rakott, őszi nyomot hagyott.

Kérleltem, menjen tovább;
cinikusan visszanézett:
mit akarsz még?
Kaptál éppen eleget,
ennyi legyen elég neked.

Kacagott, és segítségül
hívta a jégszívű telet,
testem, lelkem reszketett.

Kép: Riba Szabolcs: Bogártánc című fotója

Húzd

Húzd cigány, sírjon
hegedűd húrján
mélabús, szomorú
dalod, könnyed arcodon
életedről szomorú
utat rajzoljon.
Jajduljon zenéd, ma
helyetted fájjon,
holnap lázas hideglelés

az ébredés.

Ragyogás

Éjszaka holdfény.
Felhők között áttörő
napfény. Ragyogás.

Álmom

Gyengéd volt, kedves
törékeny, alakját óvta
szél, s nap, könnye
omlott, mint a patak.

Téged féltett, rád vigyázott,
őrizte könnyű álmod.
Szívedben szivárvány,
suttogott, s kérlelt.

Előtted porban térdelt,
elképzelted, téged szeret,
mondtad néma szavakkal,
álmom őrző angyala vagy.

Gonosz szerelem

Lejtős lankán, domboldalon,

képzeletben kezem fogod.

Lassan lépek, álmodozom,

szívemben tavasznak áldozom.

Hosszú volt a tél és fagyos,

de a kezed mindig langyos.

Tüzet vártam, de hiába,

öltözz meleg, téli kabátba.

Gyújts nagy tüzet, ropogjon, pattogjon,

cserépkályha hűen duruzsoljon.

Kővirág

Vízcseppek, lassan, hosszan
csordogálnak, útjukon néha
meg-megállnak, egymással
ölelkeznek, az idő sodrában.
Barlangjában csendül hangja
messzire, óvatlan érintéssel,
síró cseppkő fehér virágát,
szép szirmát omlott-romlott,
halott fehér porrá töröd.

Kút

Csilingelő kicsi kút,
ez az út merre fut?
Itt egy kanyar, ott
egy dúc, a fára egy
mókus most felfut.

Fecskepár

Fecsegő fecskepár
fészket tapaszt
rozsdás szélű eresz
alatt.

Felkelő nap fénye
alatt szivárvány
ragyogás, dünnyögő
bogár.

Kék-fekete villanás,
nyíl cikázik
hangtalan, vadász,
lecsap.

Színes bogaramnak
ennyi volt a léte,
s e villámlás lett élete
vége.

Hal

Szájában horog,
parton hal fulladozik,
pikkelye pattog.

Élet...

Szellő szárnyán
napsugár, szőke
kalászt táplált,
ketté hasadt, kék
felhők közt nyári
villám táncot járt.
Langyos eső hullott
lassan, sajgó
búzaszemből
csendes molnár
lisztet szitált,
arcára, hajára szállt,
zsákjában az élet,
rád várt.

Fánkom

Szalagos fánkom
olajban pirosra sül,
púpján cukor ül.

Síró madár

Sírsz kicsi madár !

Hideg lesz szíved, kihűl.

Elfelejt a nyár.

Kenyér

Ételem élelmem,
azért eszem,hogy
életem ne gyötörje
félelem, ne éhezzem,
s ne érezzem,milyen,
ha gyomromban nincs
éltető elem.

Volt életemben hosszú
idő, mikor ételem nem
volt nekem, a pénz
messzire került;
ha volt kellett, hogy
ne nélkülözzön két
kicsi gyermekem.

Tehetetlenségemben
nem volt, aki segítsen,
éreztem, testem
lassan végleg feladja,
s mondja elég ….
nem volt, életet adó,
egy falat kenyér.

Kabát

Hamis álmot adtál rám,

- puha kabát…

magadhoz láncoltál.

- arannyal …

Barátsággá kopott

érzéseddel

elloptad az álmot tőlem,

becsapott a vállad.

Néha fáj a magány,

ülök, s zene szól.

Kopog az ősz

- távolról….

Köszöntő

Lapozgattam fényképeid között,

néztem két szemedet,
kékje belemart még szívembe.
Szerelmem, mint a fagy,
csillogó kemény, szikrát
szóró napsugár alatt.
Elolvad mire itt lesz a tavasz.

Kezem helyett szívem ölel.

Delfin

Delfin Dénes és
delfin Diána együtt
mentek el a bálba.
Víz alatti palotában
hering várta őket
vacsorára.
Friss volt és ízletes,
a vízi zene delejes.

Nézett Dénes Diánára,
hozzá is ért a kardszárnya.
Nem bántotta, nem sértette,
helyette őt megszerette.
A bálban vele táncolt,
víz felett ragyogott a hold.
Daloltak a delfinek,
ember azt nem érti meg.

Tova úsztak, parádéztak,
a világ bajára fittyet
hánytak, szökelltek, csobbant
a víz testük alatt,

megnyíltak a hullámok,

szerelemes vallomásuk zengett

az éjszaka bársonya alatt.

Lomtár

Életem lomtárában ujjam
a del gombon matat,
s nincs már csak egy
mozdulat, enyhe nyomás,
az emléke is messze száll.

Csótányok, egerek messze
inalnak, a félelem nem
kíséri léptüket, csak a
szürkület és doh-szag ,
ami nyomukban megmarad.

Nem vagy velem, nem fontos
szavam, szaladok, folytatom
a takarítást, abba nem hagyom,
míg a lomokat sorban polcra
nem rakom, válogatom.

Szelektív tárolóba…
nem érzem, hogy fájna nagyon.
Forgatom, nézegetem,
hol fekete, hol kék, akár
az ég, másutt tejköd folyik rá,
pók szövi át, fonja fonalát.

Kedves e-m

Ében éjben érzem,

szépen kérem,

légy még velem,

reggel és délben

érezzem léted,

s létem értelmét.

Velem másként

Magányom börtönébe zártan
minden percben rád vártam.

Füled vagyok,
velem hallasz,
szemed vagyok,
velem látsz,
szíved vagyok,
velem szeretsz.

Legyen nyugodt álmod,
szívem neked ne fájjon.