Hangulat öt sorban

Réten terem a margarét,

rajta szaladnak bogárék.

Csendes patak csobog,

hídnak fűszálat raknak

a makacs rovarok.

Csendesen

Csendesen múlik az idő,

a világ hallgatag, váltják

egymást a percek, pár pillanat

az év utolsó napja véget ér.

Pezsgő fut a pohárba,

jövő álma szép regényt,

reménye életet ígér.

Két karoddal átölelsz

bársony ajkad simogat.

Javított változat

Csendesen múlik az idő,

a világ hallgatag, 

váltják egymást a percek, 

pár pillanat,

az év utolsó napja véget ér.

Pezsgő fut a pohárba, 

a jövő álma szép regényt, 

reménye életet ígér.

Két karoddal átölelsz

ajkad bársony, simogat.

Őszi este

Langyos őszi estén sétálok,

lebukó nap érett fényében

dudorászom  csendesen.

Elhallgatok néha,  dallamom

megakad, máris vége.

Hallgatásomat köszöni

barna,  kunkori farkú

kis kutya, körbe ugrál lábam

körül, bizalmatlanul szimatol,

ám hálából mert csontot

kapott, mellettem lohol, rám

vigyázva boldogan csahol.

Régi kép

Régi emlék, festett kép a

múltból rám visszanéz,

varázsa megigéz.

Rád nézek, szemed

ragyogása hív, őszi  fény,

csillagot látok mélyén,

gyengéd kezed érintése

elveszett éveink  érzése.

Már nem

Már nem kérdezlek,

nem is várok választ,

vedd fel a legszebb

ruhádat, ami maradt

még belőled batyuba

kötöm, ajtóm elé lököm,

vidd, ha kell neked.

Hazugul adott gyáva gyűrűd

viselem, ékszer, nem jelent

többet már az sem.

Ne mondd

Meg sem születtem,

már nem kellettem,

sem neked, sem másnak.

Az évek múltak, s hittem

majd változik,s máshova  

visz az élet.

Mentél az utadon,

vissza sem néztél, a

távolság köztünk

mérföldnyi lett.

Nem beszéltél velem,

nem is volt miről.

a messzeség mindent

megöl.

Ha beteg leszek ne keress,

meg ne látogass  sosem.

Ha meghalok, utolsó

utamon ne kísérj el.

sírom fölött ne mormolj

hazug imát, képmutatón

ne mondd, találkozunk

odaát.

Ünnepváró

Kicsi ember, apró álom, 

várom már a kék karácsonyt.

Ajtóm nyílik, állsz előttem, 

nevetve mondod, megjöttem.

Hideg kezed, forró szíved,

ölelj most át, kicsim, fiam.

Könnyes szemmel hálálkodom,

sorsom érted áldva áldom.

Lányom fogja vén kezemet,

adja már a gyógyszeremet.

ne sírj, anyám kérve kérlek,

a gyertyákat gyújtsuk most meg.

Fenyőm

Hosszú téli estén nézek

a sötétedő kékes égre,

felhők jönnek felém,

halványuló csillagok

s rájuk csak bámulok.

Havas a táj, szélben

kavargó furcsa hangok, 

súgják még életben vagyok.

Szaladó évek és hosszú

magány, végre várlak,

a hideget váltja a talány.

Lassan, az ajtót magam után

zárom, s fordulok, érzem

arcom hideg, könnyem csorog.

Fenyőm a sarokban, angyalok

hada rám se néz,

mosolyuk mégis megigéz.

Nem történt

Nem történt semmi,

csak hagytál elmenni.

Nem történt más, csak

életünkben olcsó ámítás.

Nem történt köztünk más,

csak elborított a félhomály.

Nem történt más, csak

megéreztem, hazudtál.

Hárfa

Hattyú testű, hosszú nyakú,

kényes-kecses hárfa húrja

rezdül, zeng, ha cirógatja szellő

gyengéd, simogató ujja.

Húnyt szemmel hallgatom

mélyen zengő hangját,lelkemben

kelt érzés verseng szökőkútként

csobogó, dúdoló dalával.